top of page
  • PRESTEP

A kamarában rendezték meg a III. Kecskeméti Gazdaságfejlesztési Fórumot


A siker öröme összeköt - így hangzik az AIPA (Alföldi Nonprofit Közhasznú) Kft. által harmadik alkalommal megrendezett Kecskeméti Gazdasági Fórum idei mottója. A Bács-Kiskun Megyei Iparkamara dísztermében tartott egész napos esemény során a Kecskemét 4.0. programon belül működő munkacsoportok vezetői részletesen beszámoltak arról, hogy az elmúlt egy évben milyen döntések és intézkedések történtek, melyeknek köszönhetően - a városvezetés és a vállalkozói szféra összefogásában - proaktívan sikerült választ adni a modern kor kihívásaira.


A november 29-én megtartott rendezvényt Gaál József, alpolgármester, a Bács-Kiskun Megyei Iparkamara elnöke nyitotta meg köszöntőjével:


- A mai nap egyik legfontosabb feladata, hogy értékeljük az elmúlt időszakot, valamint beszéljünk az előttünk álló új kihívásokról és az ezekből fakadóan megfogalmazódó feladatokról - mondta el Gaál József. - A Kecskemét 4.0 program eddig elért eredményei - legyen szó az infrastrukturális fejlesztésekről, az ipari területen zajló gazdasági beruházásokról vagy éppen a sportban elért eredményekről - sikeresnek mondhatóak. Kecskemét az egyik legdinamikusabban fejlődő magyar város, ebből fakadóan folyamatos változásoknak, fejlesztési igényeknek vagyunk kitéve. A Kecskemét 4.0 programon belül négy munkacsoport dolgozik széleskörű vállalati és intézményi együttműködéssel a munkaerő biztosítás és képzés területén, továbbá a városi szolgáltatások, infrastruktúra, vállalati környezet fejlesztésén, illetve Kecskemét vonzerejének növelése érdekében. Mindezek együttesen adják számunkra az előrelépés élményét, amelyet közös örömként élhetünk meg.


Jövő, menő, Kecskemét


A köszöntőt követően Dr. Homoki Tamás, KMJV alpolgármesterének városmarketing témában megtartott előadásával kezdődött az egyes munkacsoportok beszámolóinak sora. Az alpolgármester kiemelt célként fogalmazta meg Kecskemét, mint vonzó desztináció bemutatását és ismertette az ennek érdekében eddig tett stratégiai lépéseket. A fiatal munkavállalók elérését célzó városmarketing kampány létrehozására egy országosan elismert szakembert kért fel a város, Geszti Péter személyében, aki GRUND néven működő csapatával két alappillér mentén alkotta meg az új profilt. Ezek egyike a poligon kecskeként újjászülető városi címerállat, illetve a rövid, hármas-felépítésű szlogenekben megjelenő háttértartalom. Kommunikációs szempontból ugyancsak fontos feladatnak jelölték meg a lakosság folyamatos tájékoztatását a Kecskeméten zajló fejlesztésekkel kapcsolatban.


Fókuszban a közlekedésfejlesztés


- A 2017-ben kitűzött fejlesztési célok java részét már megvalósítottuk - fogalmazott beszámolójában Nagy Gábor, a Kecskeméti Városfejlesztő Kft. vezetője. - Ezek között szerepeltek, többek között a közúthálózat infrastrukturális fejlesztései, a szociális ellátást nyújtó-, valamint a sportintézmények revitalizációja. Négy elektromos töltőállomás létesült, 40-50 gyalogátkelőhelyen történtek beavatkozások, három okoszebra épült és 2019 augusztusában az új egyetemi campus is megnyitja kapuit. Az eddig lezajlott és folyamatban lévő fejlesztések össz beruházási értéke 2018-ban elérte a 364 milliárd forintot. Ladics Mónika, Kecskemét Megyei Jogú Város képviseletében „Ahol a jövő lakik" címmel ismertette azt az átfogó programot, amely a folyamatosan növekvő lakossági létszám lakhatási kérdéseire jelenthet megoldást.


Vibráló Kecskemét


Több százan zenélnek majd együtt jövő év őszén a KecskemétRocks produkcióban a hírös város szabadidőközpontjában. A nem mindennapi zenei flashmob részleteiről Takács Valentina, a Városi Vonzerő Munkacsoport elnöke számolt be a jelenlévőknek, hangsúlyozva, hogy Kecskemét hat prioritás mentén igyekszik felvenni a kesztyűt az országosan zajló városok közötti versenyben. A szakértőkből összeálló koordinációs team feladatai között szerepel a munkaerőtoborzást támogató stratégia kialakítása, a kész arculati kézikönyv népszerűsítése, egy jól működő turisztikai- és relokációs honlap létrehozása, az ifjúsági közösségépítés és a Kecskemét 4.0 program külső- és belső kommunikációs felületének életre hívása is. Az AIPA Nonprofit Kft. által létrehozott, Sárosi Gábor vezetésével működő ifjúsági közösségépítési munkacsoport olyan területekre fókuszál, mint a fiatalok véleményének, életkörülményeinek, céljainak feltérképezése egy profi kutatócég közreműködésével, online és offline közösségi terek létrehozása és működtetése, illetve egy unikális önkéntességi program kidolgozása.


A rendezvény második felvonásaként megtartott előadások témáját képezte még a munkaerőigények feltérképezése, a munkaerő-biztosítási együttműködések lehetőségeinek feltárása, a pályaválasztási- és pályaorientációs tevékenység igényekhez fejlesztése, ami szintén elengedhetetlen a további közös sikerek eléréséhez. Az AI3PA klaszter meghívását elfogadva „Nemzetközi piacra lépés online stratégiával" címmel Cristin Cistelecan, a Temesvári Regionális Fejlesztési Ügynökség vezetője tartott előadást.


- A vállalatoknál jelentkező fejlesztési igények folyamatosan változnak és az aktuális fejlesztési területeket folyamatosan nyomon követve egyértelműen látszik, hogy a túlnyomórészt autóiparban, műanyagiparban tevékenykedő, főleg gyártó cégeinket leginkább az ipar 4.0 modern technológiai kihívásai, az automatizáció és a digitalizáció témakör foglalkoztatja - foglalta össze az AI3PA klaszter tapasztalatait Böszörményi Beáta, az AIPA Kft. klasztermanagere. - Ezen a területen a hiányosságok szembetűnőek, és - ha már versenyképesség a téma - célszerűnek gondoljuk az AI3PA klaszteren belül egy 4.0 Step-by-step klub létrehozását, ami lépésről lépésre segítené a tagvállaltokat a felzárkóztatásban, és az ipar 4.0 technológia integrálását a mindennapi működéseikbe. Terveink szerint a 2019-es évben indulna a klub, amihez egy éves felzárkóztatási időszakot határoztunk meg. A klub keretein belül 2019 januárjában havi rendszerességgel workshop jelleggel, irányított témák mentén találkozhatnának a tagok az adott területhez értő szakemberrel, valamint lehetőség lenne a témakörhöz szorosan kapcsolódó tapasztalatcserére és tudástranszferre.


A folyamatban lévő projektek mind összefüggnek és továbbgyűrűznek a város szolgáltatásainak és infrastrukturális fejlesztéseinek bővítésében is. További cél - Kecskemét vonzerejének növelése mellett - a vállalkozói környezet és a beszállítói hálózat fejlesztése, nem utolsó sorban az innovatív tőkeszerzési lehetőségek kiaknázása. Mindezek együttesen a közös jövő sikerének zálogai.


Forrás: keol.hu

bottom of page