top of page
  • PRESTEP

Kecskemét Fejlődéséért Alap: jöhet az újabb 5 milliárd forint


A Kormány a Modern Városok Program keretében 2016. február 9. napján együttműködési megállapodást kötött Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatával a város további fejlődése és megújulása érdekében. A teljes összeg, amit Kecskemét erre a célra kapott, összesen 25 milliárd forint. Ebből 15 milliárd forint már megérkezett, az újabb 5 milliárdról szóló szerződés pedig megszületett, hamarosan aláírásra kerül.


A Kecskemét Fejlődéséért Alap rendelkezésére bocsátott teljes összeg összesen 25 milliárd forint. Ebből 15 milliárd forint már megérkezett, az újabb 5 milliárd ebben az évben, 2018-ban érkezhet, az utolsó 5 milliárd forint pedig 2019-től áll rendfelkezésre.


Az alap, idei évre vonatkozó, ütemezett támogatására szóló (5 milliárd forintos) szerződéstervezet elkészítése és egyeztetése az NGM-mel megtörtént. A közgyűlés jóváhagyta a szerződést, és felkérte Szemereyné Pataki Klaudia polgármestert a szerződés aláírására. A döntésnek köszönhetően a Kecskemét Fejlődéséért Alap tőkéje 2018-ban 5.000.000.000 forinttal nő. Az összeg annak a visszatérítendő támogatásra szóló alap része, melyből 15 milliárd forint már megérkezett, és 2019-ben eléri a 25 milliárdot.


Az Kecskemét Fejlődéséért Alapról és a Városi Alapkezelőről beszélgettünk a Kecskeméti Televízió "Hírös Gazdaság" című műsorában Garamvölgyi Balázzsal, a Városi Alapkezel Zrt. vezérigazgatójával:


Forrás: hiros.hu

bottom of page