Elkészült a város digitális kapuja, új imázslap mutatja be Kecskemétet
- PRESTEP
- okt. 10.
- 3 perc olvasás
„Megérkeztél. A város, ahol pezseghetsz és nyugalomra lelhetsz. Ahol jó egyedül, és jó a családdal. Ahol mindig történik valami, aminek a részese lehetsz. Ami kényelmes, ugyanakkor változatos. Ahol jó dolgozni és jó élni.” Ezekkel a gondolatokkal mutatkozik be röviden Kecskemét azon a honlapon, amelynek az ismertetése szerda délután történt a város legújabb rendezvény helyszínén a Kenterben. Az új imázs honlap neve "Kecskemét otthon az ország szívében”.

Kecskemét az ország második leggyorsabban fejlődő gazdasági centruma, a jövőben több ezer új álláshely születik a városban. A település elöljárósága ezért is döntött úgy, hogy egy olyan honlapot készíttet, amely a leendő munkavállalóknak, betelepülőknek mutatja be az ország közepén fekvő várost.
Az új weboldal ITT elérhető!
A digitális arculat kialakításában résztvevők összegyűjtöttek minden olyan információt, amely fontos lehet azoknak, akik hosszabb ideig Kecskeméten tartózkodnak, például tanulnak, vagy akár ide költöznek, családot alapítanak, hogy polgárai legyenek a 100 ezres településnek. Szerdán délután a Kenterben rendezett társasági esemény keretében a város vezetése, közéleti személyiségek, üzletemberek és egyéb vendégek előtt Gaál József megyei kamarai elnök - alpolgármester - köszöntötte a vendégeket, aki hangsúlyozta, hogy az új honlap interaktív módon mutatja be a város értékeit.
Kecskemét kiemelkedik a többi megyeszékhely közül hatalmas ipari és logisztikai centrummá fejlődött, magas szintű oktatási projektjei emelik a település presztízsét. Ugyanakkor az is igaz, hogy a jövőben egyre több és képzett munkaerőre lesz szüksége. A helyi közép-, és felsőfokú képzés duális keretek között történik azért, hogy a frissen végzett fiatalok azonnal rugalmasan munkába léphessenek a helyi cégeknél. Az egyetem például 90 ilyen vállalattal áll kapcsolatban. Mint mondta az új honlap azoknak segíti a beilleszkedését, akik a jövőjüket Kecskeméten képzelik el.
Ezt követően átadta a szót Jens Bühlernek a kecskeméti Mercedes gyár igazgatójának, aki azzal kezdte, hogy 4500 dolgozójuk évi 150 ezer autót gyárt. Ebből a tömegből sokan a városban telepedtek le. A folyamat nem állt le, mivel a következő években 3000 új munkatárssal bővül a kollégák csapata, közülük ezret jövőre vesznek fel. Hangsúlyozta, hogy tavaly készült el a 2 milliomodik Mercedes a gyárban, de mint mondta, a következő 2 millióra nem kell 15 évet várni. Óriási fejlesztéseket említett, egyebek mellett akkumulátorbeszerelő-üzem fog működni, illetve szólt arról is, hogy hamarosan olyan új modellt dobnak a piacra, amelyet itt gyártanak majd. Majd kiemelte: Kecskemét lesz a hazai autógyártás legnagyobb központja, illetve a Mercedes konszern hálózatán belül az itteni gyár lesz a legnagyobb.
A gyárigazgató után Gara Mihály az Autoflex - Knott Kft. cégvezetője köszöntötte a megjelenteket, aki bemutatta a vállalkozását. Mint mondta az utánfutógyártás területén Európában a második, míg a világon a harmadik helyen áll a cégük. Hangsúlyozta, hogy a céghálózatban 2500 ember dolgozik idehaza és a világ több országában, egyre nagyobb a szükségük a képzett munkaerőre. Ezután Boronkay Péter paralimpikon kapott szót, aki után Szemereyné Dr. Pataki Klaudia polgármester köszöntötte a megjelenteket.
Hangsúlyozta a város a második legdinamikusabban fejlődő település idehaza. A cégek megteremtették a munkahelyeket, az önkormányzat feladata pedig az, hogy az életminőséget javítsa. Az új honlap megszületése ennek a folyamatnak a része, amely a fiataloknak, a diákoknak, a családoknak azt mutatja be miért is érdemes Kecskemétre jönni.
— A gazdaság fejlődik, így mi sem állhatunk meg, a társadalmunknak is folyamatosan vele együtt kell fejlődnie, a kulturális életünknek, és a szociális hálónknak is. A honlap pedig ernyőként fogja össze a különböző városi szolgáltatásainkat
— mondta a város első embere.
Majd a polgármester megemlítette, hogy folyamatosan fejlődik a város, az egyetem további építése elől elhárultak a gondok, a Kada középiskola hat épülete újul meg, hamarosan átadnak egy új játszóteret, a Kenter közelében új szórakozó hely is rengeteg embert vonz. Kecskemét vezetőjének a beszéde után bevonultak a városi szervezetek képviselői, az egyetem külhoni diákjai egy-egy nemzeti zászlóval, mintegy szimbolizálva a város egységét, és sok színűségét. Majd bemutatták azt a kisfilmet, amely azonnal arra készteti az érdeklődőt, hogy megnyissa Kecskemét digitális kapuját a - https://otthon.kecskemet.hu/ - honlapot. A rendezvény fogadással ért véget.
Forrás: hiros.hu
Hozzászólások