top of page
  • PRESTEP

Úttörő kezdeményezés Kecskeméten - Már működik a térinformatikai rendszer

Újabb lépést téve az okos város kialakítása felé, már több intézmény is használja Kecskeméten azt a térinformatikai rendszert, amelyet a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. fejlesztett ki szakemberek segítségével. A program ma (kedden) elsőként mutatkozott be a Neumann János Egyetemen rendezett szakmai napon. Az eseményen elhangzott, a mai informatikai világban elengedhetetlen része mindez a várostervezésnek, a városfejlesztésnek és városüzemeltetésnek.


A Neumann János Egyetemen adott otthont kedd délelőtt a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. által rendezett Térinformatikai Szakmai Napnak. Mint a rendezvényen elhangzott, az újszerű, a maga nemében egyedülálló kezdeményezés kialakítása több éve zajlik a városban, és a téma szakembereinek széles körű együttműködésének köszönhetően már több intézmény használja is. A nagyobb nyilvánosság azonban csak most kapott betekintést annak működésébe.


A szakmai tanácskozást köszöntve izgalmasnak és jövőbe mutatónak nevezte a rendszert Szemereyné Pataki Klaudia polgármester, aki megköszönte a programban nyújtott kiemelkedő munkáját Varga Lászlónak, aki a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. térinformatikai részlegvezetőjeként elindította a projektet, valamint Falu György alpolgármesternek, aki részt vett a szakmai munkában.


- Kecskemét közigazgatási területe mintegy 32 000 hektár, amely 432 kilométer burkolt és 1100 kilométer burkolatlan utat jelent. Gyakorlatilag nincs olyan helye ennek a szétszórt területnek, ahol ne laknának. Egy ilyen térinformatikai rendszer nélkül például a városüzemeltetési feladatokat átlátni elég nagy kihívást jelentene. Főleg most, amikor rezsiharcot vívunk és próbáljuk megtalálni az energiahatékonyság legjobb módját – mondta köszöntőjében Szemereyné Pataki Klaudia polgármester.


A Térinformatikai Szakmai Napnak otthont adó NJE GAMF Műszaki és Informatikai Kar dékánja, dr. Kovács Lóránt, köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy a mai világ egyre bonyolultabbá válik és ebben fontos a holisztikus (teljességre törekvő) gondolkodás, amelynek egyik szemléletes példája és eredménye a térinformatikai rendszer.


- Világunk exponenciális sebességgel bonyolódik és egyre kisebb szegmenseit látjuk át egy-egy terület szakértőjeként. De lenni kell olyan embereknek, akik képesek holisztikusan gondolkodni, összehangolni a különböző területeket, és olyan megoldásokat találni, amelyek mindannyiunk számára egy élhető környezetet biztosítanak – mondta dr. Kovács Lóránt, a NJE GAMF Műszaki és Informatikai Kar dékánja, aki hangsúlyozta, hogy a jövő arról szól majd, hogy ki milyen adatvagyonnal rendelkezik, és hogy ezt hogyan tudja értelmezni és modellezni. Az egyetemen folyó 3D képalkotás és az ehhez kapcsolódó kutatás jól kapcsolódik ehhez, többek között ennek kapcsán is jó együttműködést alakítottak ki a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft-vel.


Mint a rendezvényen elhangzott, a térinformatikai rendszer elengedhetetlen része az Okos Város - Smart city kialakításának. A rendszer egyébként már működik a polgármesteri hivatalban, a BÁCSVÍZ Zrt-nél, a városüzemeltetésnél és folyamatban van a KIKFOR Kft. bekapcsolása is. A program alapja a térképes Földrajzi Információs Rendszer. Ennek a számítógépes informatikai rendszernek a segítségével zajlik többek között Kecskeméten a város zöldfelületi fejlesztése, de hasznos segítséget adott már a szakembereknek a közműtervezéseknél is, például az Aradi vértanúk terén, ahol egy több százmilliós utat nem kellett felbontani a térinformatikai rendszer által biztosított adatoknak köszönhetően – hangsúlyozta előadásban a projekt elindítója.


-A mai informatikai világban a térinformatika elengedhetetlen eszköze a várostervezésnek, városfejlesztésnek és városüzemeltetésnek. Több rendszerről van szó, és ez már több felhasználónál működik is. Ezek majd össze lesznek kötve, és ezzel lesz igazán hatékony. Az a cél, hogy minden felhasználónál, a mindennapok részévé váljon – nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak Varga László, a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. térinformatikai részlegvezetője.


A Térinformatikai Szakmai Napon számos érdekességet tudhattak meg a részben már működő rendszerről, így az előadások során szó volt többek között a légi távérzékeléssel gyűjtött adatokról, a távérzékelés során kinyert adatok felhasználásáról valamint a közép és hosszú távú fejlődési lehetőségekről is.


Forrás: hiros.hu

bottom of page