top of page
  • PRESTEP

Átadták a Bács-Kiskun Megye Építészeti Díjakat

A legszebb épületek Kecskeméten vannak a megyében. Négy díjból három is városunkba került az idei Bács-Kiskun Megyei Építészeti Díjak közül. Az elismeréseket csütörtökön délután adták át a Bács-Kiskun Megyei Építész Kamara ünnepségén a Hírös Agórában, ahol Katkics Tamás, a kamara elnöke köszöntötte a díjra pályázókat. Elmondta: a zsűri kötöttségek nélkül dönthetett a díjakról.


Idén nem voltak kategóriák, szabadon dönthetett az ismert építészekből álló zsűri. Ők döntöttek arról, hány díjat adnak ki, mely épületek alkotói méltóak arra, hogy díjat kapjanak.


A rendezvényen Füleky Zsolt, az Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárság helyettes államtitkára köszöntötte a díjazottakat. Elmondta az ilyen alkalmak szakmai visszatekintésre és erőgyűjtésre is jók, mert a követendő példákra és a visszajelzésekre az államtitkárságnak is oda kell figyelnie. De idén nemcsak a tervezők kaptak díjat. Készítettek egy üvegtáblát, amely felkerülhet az épületek falára. Így mind a beruházó, mind a használó, mind a kivitelező büszkélkedhet a szakma rangos elismerésével.


Az elismerést Vesmás Péter, a zsűri elnöke nyújtotta át Katkics Tamásnak, az Árpádvárosi Csigabiga Óvoda felújításának és átalakításának megtervezéséért.


A kecskeméti Gerlice utca 16. szám alatti újépítésű családi házért Bajnóczi Sándornak, míg a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara dísztermének belsőépítészeti átalakításáért Vinczellér Zsoltnak ítélték oda az elismerést. A negyedik díjazott Szabó László egy kalocsai lakóépület modern rekonstrukciójáért kapta meg a díjat.


Forrás: hiros.hu

bottom of page