top of page
PRESTEP

Több száz zenész Kecskeméten – KecskemétRocks2019

  • PRESTEP
  • 2019. márc. 18.
  • 1 perc olvasás

Frissítve: 2020. máj. 18.

Az élőzene fővárosává válik Kecskemét idén ősszel. Szeptember 7-én ugyanis a Bács megyei nagyvárosban rendezik meg Magyarország legnagyobb könnyűzenei flashmobját, ahol a 2018-as szegedi SzegedRocks-hoz hasonlóan több száz zenész fogja egyszerre eljátszani a szervezők által kiválasztott zeneszámokat. Hazánk legnagyobb rockzenekarába már elindult a jelentkezés.


2018. április 21-én, Szegeden 400 zenész – énekesek, gitárosok és dobosok vettek részt és játszottak együtt a SzegedRocks-on. A legfiatalabb zenész 8, a legidősebb 72 éves volt. Az amatőr és profik flashmobjáról készült kisfilmek azonnal népszerűek lettek a közösségi oldalakon, ennek köszönhetően országos és nemzetközi visszhangot váltott ki a Cityrocks Produkció által szervezett esemény.


2019-ben Kecskeméten a KecskemétRocks néven kerül megrendezésre az óriászenekar koncertje. 12 magyar illetve külföldi slágert adnak majd elő a Magyarország minden tájáról, de külföldről is érkező zenészek. A szervezők célja a különleges zenei rendezvénnyel, hogy a rockzenét, valamint az élő zenei produkciókat népszerűsítsék, emellett egy összetartó, zenét szerető, művelő közösséget alakítsanak ki.


A KecskemétRocks-on elhangzó dalokat a szervezők úgy választották ki, hogy azok bárki számára könnyen eljátszhatóak, elénekelhetőek legyenek. A rendezvényre komplett zenekarok, kórusok is jelentkezhetnek, de olyan zenészek is tagjai lehetnek Magyarország legnagyobb rockzenekarának, akik eddig csak otthon zenéltek.

Az egész napos rendezvényt koncertek zárják majd.


KecskemétRocks2019 – dalok, melyeket együtt játszunk majd:

Queen: We will rock you

LGT: Ringasd el magad

Joan Jett: I love rock’n’roll

(Az LGT, Queen, Joan Jett dalok egy medleyt fognak alkotni)

Ocho Macho: Jó nekem

Bikini: Mielőtt végleg elmegyek

Tankcsapda: Egyszerű dal

Sing Sing: Halál a májra

Metallica: Enter sandman

White Stripes: Seven nation army

Nirvana: Come as you are

Lenny Kravitz: Are you gonna go my way

Depeche Mode: Personal Jesus


Jelentkezni a www.cityrocks.hu oldalon lehet, ahol a hangszer megjelölése mellett egy, a jelentkezőknek magukról készült kisvideót kell csak elküldeni a szervezőknek.



Commentaires


Les commentaires sur ce post ne sont plus acceptés. Contactez le propriétaire pour plus d'informations.
PRESTEP
kecske_1szin.png

Jövő.

Menő.

Kecskemét

AIPA Nonprofit Közhasznú Kft.

6000 Kecskemét, Csányi János krt. 14. II/205

 

Telefon: +36 76 953 686

Email: aipakft@gmail.com

  • Facebook
bottom of page