top of page
  • PRESTEP

Már mobilapplikációval is megvásárolhatók a helyi buszjegyek és bérletek

A Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-vel megállapodva a Mobiljegy alkalmazás előrehozott bevezetése mellett döntött, március 31-től.

A két cég közötti együttműködés értelmében többfajta, a helyi buszközlekedésben használható menetjegyet és bérletet az alkalmazás segítségével is meg lehet vásárolni 2020. március 31-től. Az új, már működő szolgáltatás mielőbbi bevezetése a színvonal emelése mellett azért is indokolt, mert a kialakult járványügyi veszélyhelyzet miatt március 16-tól határozatlan időtartamra megszűnt a vonaljegy értékesítés az autóbuszokon, és az utasok átmenetileg a fel- és leszálláshoz nem vehetik igénybe az első ajtókat, az autóbuszvezetők védelme érdekében.


A Kecskeméti Közlekedési Mobiljegy a helyi buszközlekedésben használható menetjegyek, bérletek mobilapplikáción keresztül megvásárolható és felhasználható digitalizált formája. A megfelelő jegy vagy bérlet kiválasztása után akár az előzetesen feltöltött egyenlegből, akár bankkártyával közvetlenül ki lehet egyenlíteni a jegy vagy bérlet árát. Lehetőség van a bankkártya elmentésére, ez tovább rövidíti a vásárlási időt. A díjterméket az utasnak nem kell külön érvényesítenie, mert a vásárláskor megadott időpontban a díjtermék automatikusan megkezdi érvényességét.


A Közlekedési Mobiljegy applikáció letöltése és a regisztráció után tehát okostelefonnal bármikor, bárhol meg lehet vásárolni egyszerűen és gyorsan a kívánt díjterméket, plusz költségek nélkül.


A Kecskeméti Közlekedési Mobiljeggyel kapcsolatos részletes tudnivalók honlapunkon olvashatók: www.keko.hu


A legfontosabb információk:


Az alábbi menetjegyek és bérleteket válthatók meg az alkalmazás segítségével:

  • Teljes áru menetjegy elővételben: 250 forint

  • Hetijegy: 2 320 forint

  • 30 napos összvonalas bérlet: 6 610 forint

  • 30 napos Tanuló bérlet: 2 300 forint

  • 30 napos Nyugdíjas bérlet: 2 300 forint


– A napijegyeket és a bérleteket nem kell külön érvényesíteni, ebben nincs változás a papíralapú változatokhoz képest.


– Ha az utas jegyellenőrrel találkozik, az applikációban kell bemutatnia az érvényes jegyéhez vagy bérletéhez tartozó jegykódot. A díjterméket a Közlekedési Központ munkatársai a járványügyi helyzet miatt jellemzően szemrevételezéssel ellenőrzik, a későbbiekben elektronikus ellenőrzésre is van mód.


– A már felhasznált jegyek, bérletek visszakereshetők az alkalmazásban.


– Az applikáció segítségével a jegy bárhol, bármikor megvásárolható, akár közvetlenül a járat indulása előtt is a megállóban.


– Fontos: a megvásárolt menetjegy a vásárlás után 2 percig még nem használható. A beállított utazási idő megkezdésétől számítva 20 perc áll rendelkezésünkre, hogy érvényes menetjeggyel megkezdjük utazásunkat.


– Minden esetben érdemes meggyőződni arról, hogy érvényes mobiljegy birtokában szálljunk fel a buszra.


– A teljes áru menetjegy egy útra érvényes.


A hagyományos, papíralapú jegyek és bérletek a Mobiljegy alkalmazás bevezetése után is megvásárolhatóak az árusító helyeken, ezek elérhetősége és nyitvatartása megtalálható a cégünk honlapján:


Forrás: keol.hu

bottom of page