top of page
  • PRESTEP

Megújultak a déli iparterület útjai

Új burkolatot kaptak Kecskemét déli iparterületének útjai. Mindezt Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata sikeres pályázata tette lehetővé, amelynek révén 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás állt rendelkezésre, a gazdasági területekhez kapcsolódó útfelújítások megvalósítására. A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.


A felújítások a TOP-6.1.1-15-KE1-2016-00001 azonosító számú, „Gazdasági területekhez kapcsolódó útfelújítások Kecskeméten” című projektnek köszönhetően valósultak meg. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával megvalósult beruházás célja Kecskemét déli iparterületén található négy út – a Búzakalász utca, a Mindszenti körút, a Kiskőrösi út és a Szent László körút – felújítása volt, 5355 méter hosszan.


A munkálatok során lemarták az utak aszfalt burkolatának felső rétegét, a szerkezeti repedéseket, felületi kátyúkat és deformálódásokat kijavították, a szükséges területeken az útalapokat megerősítették, új aszfalt kőréteget és kopóréteget készítettek és felfestésre kerültek a szükséges útburkolati jelek. Sor került padkarendezésre, az útszakaszon található autóbuszöblök és peronok javítására. Csapadékvíz elvezetésére nyílt árkok kerültek pótlásra és javításra, továbbá új árkok is kialakításra kerültek.


A fejlesztések eredményeként az említett utak kapacitása és minősége jelentősen megnőtt, ezáltal a lakosság illetve vállalkozások számára az iparterületek elérhetősége javult. A beruházásnak köszönhetően a munkavállaló lakosság könnyebben juthat el munkahelyeire, ezáltal a beruházás közvetetten hozzájárul a foglalkoztatás növeléséhez, továbbá pozitív hatással lehet az ipar növekedésére is. A kivitelezést a Duna Aszfalt Kft. végezte. A projektről bővebb információ a www.kecskemet.hu weboldalon olvasható.


Forrás: hiros.hu

bottom of page