top of page
  • PRESTEP

Javában zajlik a Vízmű utca aszfaltozása


Javában tart és várhatóan 2 héten belül befejeződik a Vízmű utca burkolatának felújítása. Petőfiváros-Felsőszéktó városrészben az autóút mellett a kerékpárút is hamarosan megújul.


Már a szegélyeket is lehelyezték a petőfivárosi Vízmű utca felújításán. A munkálatok javában folynak, az állami forrásból történő, több tízmilliós beruházás révén 800 méteren újul meg az útburkolat. A környéken jelentős torlódások alakulhatnak ki, de akár már két hét múlva rendeződhet a helyzet.


Az útburkolat a Hullámvendéglőtől a Sutus körforgalomig újul meg állami beruházásból. A kerékpárút pedig szintén a Petőfiváros-Felsőszéktó oldalában húzódóan, a Hullám Vendéglőtől egészen a hetényi "S" kanyarig készül el. A kerékpárút építése előtt a Kefag Zrt.-nek rendeznie kell az út melletti véderdősáv növényzetét. Emellett a felújítással a Vízmű utcai útfelújítást is meg kell várni, mert a két beruházás nagyon sok tereléssel járna egyszerre.


Az aszfaltozás egy-két héten belül befejeződik. Mivel a forgalom miatt lehetetlen lett volna egyszerre végezni a munkálatokat, ezután helyezik át a hangsúlyt a kerékpárútra. A 3 km kerékpárút rekonstrukciója nyolcvan millió forintos önkormányzati beruházásból valósul meg. A munkálatok idején a lakók türelmére is szükséges lesz, azonban a későbbiekben egy sokkal élhetőbb közlekedés résztvevői lehetnek.


Forrás: hiros.hu

bottom of page