top of page
  • PRESTEP

Gőzerővel folyik a Károly Róbert körút építése

Gőzerővel folyik Kecskeméten a régóta várt Károly Róbert körút építése, melynek megvalósulásától több jelentős út forgalmi terhelésének csökkenését várhatjuk. A város új körútszakasza várhatóan 2023 első negyedévében elkészül.


A kivitelező Duna Aszfalt Zrt. már elkészítette az 5. számú főút a csatlakozásánál létesülő turbó körforgalom felét, amely a város felé irányuló forgalmi sávok lezárásával épült meg, és kezdik építeni a körforgalom másik felét a városból kivezető sávokon. Ekkor a forgalmat átterelik a bejövő ágra, vagyis ezen a szakaszon a forgalom továbbra is 2 x 1 sávon zajlik majd, de a másik oldalon.


Mindeközben a körút Margaréta utcáig tartó, már 2020 óta használt szakasza és az épülő turbó körforgalom közötti rész is épül. Az építkezést figyelemmel kísérők láthatják, hogy napokon belül elkészül a körforgalom az Irinyi utca csatlakozásánál, és kezdődik a csomópont építése a Hanusz utcánál.

Az új úton a forgalmi sávok mellett buszöblöket alakítanak ki, hogy a megálló autóbuszok ne akadályozzák a forgalmat. Az egymástól zöldfelülettel elválasztott biztonságos gyalogút és a kerékpárút kivitelezése is jól halad a főpálya mellett. A város új körútszakasza várhatóan 2023 első negyedévében elkészül.


Forrás: hiros.hu

bottom of page