top of page
  • PRESTEP

Felavatták a Barackvirág Evangélikus Óvodát Homokbányán

A Magyarországi Evangélikus Egyház új, 3 csoportos óvodát létesített Kecskeméten. Az óvoda átadásának, felszentelésének ünnepét 2021. október 7-én, csütörtökön délután tartották. Az eseményen Kecskemét városvezetése képviseletében részt vettek Szemereyné Pataki Klaudia polgármester, Engert Jakabné és Szeberényi Gyula Tamás alpolgármesterek, valamint Sipos László, a körzet önkormányzati képviselője.

Két kis csoportban és egy vegyes csoportban fogadják a gyermekeket a Homokbányai Kvarc utcában, az önkormányzati tulajdonban lévő Lestár Péter Oktatási Központ földszinti épületszárnyában. Ugyanebben az épületben működik egyébként a Kecskeméti Mercedes-Benz Iskola is.


Az óvoda átadásának, felszentelésének ünnepén megjelent többek között Kondor Péter evangélikus püspök, Font Sándor országgyűlési képviselő, Krámer György, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának igazgatója, dr. Fürjes Zoltán egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, Kisfaludy László, köznevelésért felelős helyettes államtitkár, és dr. Andavölgyi Ferenc, a Nem Állami Köznevelési Intézmények Osztályának osztályvezetője. Valamint a "házigazda", Kis János kecskeméti evangélikus lelkész.


A megnyitón elhangzott, örvendetes, hogy a Homokbánya környékén található városrészekben növekszik a gyermekek száma, ez pedig az országos családpolitikának, valamint helyi városfejlesztési törekvéseknek egyaránt köszönhető.


Alsószéktó, Petőfiváros, Felsőszéktó és Kadafalva területének óvodai ellátását segíti elsősorban az új evangélikus óvoda, mely rekordidő alatt készült el. Köszönhetően a magyar kormány az állam, az evangélikus egyház és a Kecskeméti Önkormányzat közötti példaértékű együttműködésnek.


Forrás: keol.hu

bottom of page