top of page
  • PRESTEP

Egyéves születésnapját ünnepli az Erdőpark

Az Erdőpark egyéves születésnapját ünnepelte a Zöld Küldetés Egyesület összetartó közössége. A több száz önkéntes összefogásával az egy év alatt, 35 ezer csemetével gazdagodott a terület.


Ma egy éve annak, hogy a kecskeméti a Zöld Küldetés Egyesület megkezdte munkásságát az Erdőparkban. Az egyéves töretlen munkájuk során több, mint 600 felnőtt és 200 gyermek vett részt a kertészeti munkálatokban, s közel 35 ezer csemetét ültettek el sikeresen.


Az ültetéseken túl vetettek magokat is, ezen felül 2.000 négyzetméter nagyságú területen, közel 50 fajta magból álló nagy diverzitású vadvirágos gyep alapjait indították el. Számos országból érkeztek hozzájuk segítők: Magyarországról, Csehországból, Lengyelországból, Szlovákiából, Romániából, Albániából, Görögországból, Iránból, Franciaországból, Amerikából, Kolumbiából, Örményországból, Svédországból, Ukrajnából, Zimbabwéből és Brazíliából köszönthették a lelkes kertészeket.


- Ittlétünkkel felhívjuk a figyelmet a klímaváltozás hatásaira, cselekvésre, felkészülésre hívunk, mutatjuk az utat, amelyen reméljük, minél többen elindulnak hamarosan, ha mást nem már lassan kényszerből. Itt nem csak fákat ültetünk, itt természetregenerálást végzünk, kísérletezünk, hogy mi tud működni, mi nem, ezekben a megváltozott körülményekben

— mondta Farkas Barta Kata.


Az egyesület pontosan tudja mit szeretne a jövőben, és véghez is fogják vinni azt. Küldetésüknek érzik a klímaváltozással szembeni harcot, a felelősségvállalás erősítését a lakosság körében.

- Szeretném majd felmérni a területen a maguktól megjelenő fajokat. Szeretnénk majd követni, hogy a bolygatott talaj évek alatt hogyan gyógyítja be saját magát, mennyire más ott, ahol segítettünk és bevetettük, mennyire más, mint ahol nem vetettünk, vagy mennyire más, ahol mulcsolunk. Mindennek célja van, ha csinálunk valamit és annak is, ha nem.

— folytatta az egyesület elnöke.


Lehet-e egy erdőnek születésnapja? Lehet. És ez a mai volt a bizonyítéka annak, hogy a nagy álmoknak és a közös összefogásnak milyen hatalmas ereje van. A területen még sok potenciál van, az alapok lerakásánál tartanak, a folytatás közösségi tervezést is igényel majd.

A mai és a következő alkalmak során, a 10 millió Fa Alapítványtól kapott cserjék beültetésével folytatják a munkálatokat. Holnap is érkezik még facsemete és cserje az Alapítványtól, ezeket a jövő hét hétvégéjén ültetik el vagy iskolázzák le, ezért továbbra is várják az egyre bővülő egyesület leendő lelkes kertészeit.


Forrás: hiros.hu

bottom of page