Magyarország egyik legnépszerűbb élelmiszere, az Erős Pista új, fiatalokhoz szóló „megPistázott” filmje annak az előzménye, hogy az Univer Product Zrt. 75 éves történetének legnagyobb beruházása a befejezéséhez közeledik. A jövő év elején adják át ugyanis a vállalat kecskemét-hetényegyházi telephelyén az Erős Pistát és Piros Aranyat gyártó új üzemét, amelynek kertjébe egy markáns kortárs alkotás is kerül. Ennek elkészítésére az ország legkúlabb szobrászművészét, Szőke Gábor Miklóst kérték fel, sűrítse egy alkotásba az Erős Pista életérzés lényegét.
„Új kampányunkban felvállaljuk, hogy egy olyan legendás márka, mint az Erős Pista, tud a fiataloknak is újat mutatni" – vezette fel Molitorisz Károly, az Univer Product Zrt. vezérigazgatója a vállalat kampányát. „Azt hiszem, mi nyugodtan mondhatjuk, megfűszerezzük mindennapjainkat, hiszen gyárunkban egyéb termények mellett évente közel 5000 tonna édes és csípős fűszerpaprikát, pritamint és kápiát használunk ételízesítőink elkészítéséhez. Ezeket természetesen szigorúan hazai forrásból szerezzük be. Mindig keressük az újat, azon vagyunk, hogy izgalmas újdonságokkal, ízekkel jelentkezzünk. Idén például Erős Pistás majonézzel, ketchuppal és fokhagymakrémmel örvendeztettük meg a csípős ízek rajongóit. Biztos vagyok benne, hogy Erős Pista új hangja is megmozgatja a fiatalokat.”
Erős Pista a magyar gasztronómia közismert jelképe, amely évtizedek óta kiemelt helyet foglal el a családok és az éttermek asztalán egyaránt. Egy klasszikus márka megfiatalítása felelősségteljes feladat, hiszen utánozhatatlan íze egy csipet Magyarországot jelent itthon és külföldön is. A csodálatos ízű eredeti, nyers, darált csípős paprika az Univer új, „Pistázd meg!” üzenetével most arra biztat mindenkit, hogy tegyük életünket izgalmasabbá és játékosabbá ételeink megfűszerezésével, és „Pistázzunk” bátran! Mindezt az Univer most rapelve meséli el nekünk új filmjében.
A film a márka megújítása mellett rávilágít az Univer Product Zrt. 75 éves történetének legnagyobb beruházására is. A 100 százalékban magyar tulajdonban lévő vállalat egy 7,5 milliárd forint értékű fejlesztéssel új üzemet épít a Kecskeméthez tartozó Hetényegyházán az Erős Pista és a Piros Arany, illetve a számos más klasszikus ételízesítő – Haragos Pista, Édes Anna, Gulyáskrém stb. – számára. A társaság életében mérföldkőnek számító fejlesztésnek köszönhetően – amely immár a végéhez közeledik – 12 ezer tonnára, vagyis duplájára nő a magyaros ételízesítők gyártókapacitása, amellyel nem csak a hazai piacot, hanem a jelentősen növekvő külföldi exportot is kiszolgálhatja.
A projekt fontosságát szerette volna a vállalat azzal is hangsúlyozni, hogy elhelyez egy olyan szobrot az üzem főépülete mellett, amely méltó kifejezője az Erős Pista életérzésnek. Pontosan ezért esett a cég választása Szőke Gábor Miklósra, aki alkotásának az „Az erő esszenciája” nevet adta.
„Körülbelül egy éve keresett meg az Univer, hogy tervezzek nekik szobrot. Az Erős Pista igazi hungarikum, a márka annyira fontos része a mindennapjainknak, mint az amerikaiaknak a kóla. Miért is ne lehetne ezt művészeti aspektusból megfogalmazni? Számomra a köztéri szobrászat egy remek kifejezőeszköz arra, hogy formába öntsük a dolgok lényegét és viszonyunkat bizonyos hétköznapi tárgyakkal, amelyek körülvesznek bennünket. Én az Erős Pistában az erő esszenciáját kerestem, amelyet a magyar csípős paprika dúsan tekeredő ereiben találtam meg, ezért lett a szobrom címe »Az erő esszenciája«” – avat be az alkotó a szobor művészeti koncepciójába.
A paprikaszobor bemutatója egy magával ragadó party keretében Szőke Gábor Miklós csepeli műhelyében zajlott. Itt a szervező Univer úgy „Pistázta meg” szeptember végét, hogy az minden vendég számára emlékezetes maradjon. Az eseményen nem csak az alkotást láthatták először a meghívottak, de Szőke Gábor Miklós stúdiójában a kulisszák mögé is beleshettek. E mellett a közönség Sinka Zsolt világ- és Guiness-rekordertől egy ámulatba ejtő erődemonstrációt is megcsodálhatott.
A rozsdamentes acélból készült szobrot még az idén végső helyére, az új Univer üzem előkertjébe szállítják. A műalkotás hivatalos felavatására pedig a gyáregység megnyitó ünnepségén kerül majd sor. „Az erő esszenciáját” ezt követően minden Hetényegyházára látogató megcsodálhatja.
Forrás: keol.hu
コメント