top of page
  • PRESTEP

A család és a munka között szeretnének összhangot teremteni


Hivatalosan is megnyitotta kapuit a Család és KarrierPONT a Reile Géza utca 22. szám alatt.


Az iroda célja, hogy hidat képezzen a család és a munka között. Javítani szeretnék a nők munkaerő­piaci helyzetét, valamint az aktív korú nők rugalmas, családbarát foglalkoztatását népszerűsítenék.


Elsősorban a különböző élethelyzetekben lévő nőknek szeretnének segítséget nyújtani, hogy visszataláljanak a munka világába, de nem zárkóznak el a férjek, édesapák segítésétől sem. A célközönség Kecskeméten és a környékbeli településen élők.


A családbarát iroda szolgáltatásai között szerepel többek között a tanácsadás, a közéleti szerepvállalás segítése, álláskeresés, az atipikus, azaz a normáltól eltérő foglalkoztatási formák bemutatása, valamint képzések szervezése. A hölgyek gyermekkel együtt is betérhetnek az irodába, külön játszósarok biztosítja a zavartalan beszélgetést.


Egy-egy program kapcsán a gyermekfelügyelet is biztosított, köszönhetően a Szupernagyi programnak. A szupernagyik a megnyitón is segítettek, többféle játékos programmal kedveskedtek a gyerekeknek.


Az iroda felállítását pályázati forrás biztosította. Az AIPA Nonprofit Közhasznú Kft. és konzorciumi partnere, a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület együtt hozta létre az irodát, melynek működtetése 2020 végéig biztosított, de a későbbiekben is folytatnák.


A Család és KarrierPONT munkatársai között pszichológus, mentálhigiénés szakember és jogász is megtalálható.


A megnyitón a város részéről Gaál József alpolgármester üdvözölte az irodát, mely csak egyike a megyebeli hat irodának. Továbbiak nyílnak még Kiskunhalason, Kalocsán, Kiskőrösön és Baján.


Az iroda hétfőn és szerdán 8 és 12 óra, csütörtökön és pénteken 13 és 17 óra között várja az érdeklődőket. Kedden pedig a környező településekre települnek ki. Az iroda szolgáltatásai ingyenesek.


Szalainé Hadi Andrea, az AIPA Kft. projektmenedzsere az iroda munkáját és a célközönségüket ismertette. Várják a fia­tal pályakezdőket, gyesről, gyedről visszatérőket, beteg gyermeket vagy más beteg hozzátartozó ápolókat, gyermeküket egyedül nevelőket, nagycsaládosokat, szakképzetleneket, 50 év felettieket, megváltozott munkaképességűeket és a munkanélkülieket. Engert Jakabné, a Nők a Nemzetért Egyesület elnöke pedig a szolgáltatásokat részletesen, valamint a munkatársakat mutatta be a sajtó képviselőinek.


Forrás: baon.hu

bottom of page