top of page
PRESTEP

Úttörő lehet Kecskemét az energiaközösség létrehozásában

Magyarországon úttörő módon jöhet létre úgynevezett energiaközösség Kecskeméten, amelynek lényege, hogy a fenntarthatóság és a körforgásos gazdaság jegyében helyi megújuló energiaforrásokból, külön hálózati kapcsolattal fedeznék jelentős közszolgáltatások villamosenergia-igényét.

A kecskeméti közgyűlés városüzemeltetési és fejlesztési bizottsága hétfői ülésén elfogadásra javasolta a városi közgyűlés részére azt az együttműködési megállapodást, amely az önkormányzat és számos helyi közszolgáltató partner között köttetne egy kecskeméti energiaközösség létrehozása céljából.


Mint dr. Orbán Csaba, a polgármesteri hivatal közszolgáltatás-szervezési és környezetvédelmi osztályának vezetője a bizottsági ülésen elmondta, az ötlet onnan indult ki, hogy a következő egy-két évben 20-24 elektromos buszt terveznek üzembe állítani a kecskeméti tömegközlekedésben, és felmerült, hogy a járművek energiaigényét egy helyi energiaközösség keretein belül fedezzék. További lehetőségként adódott, hogy a KEKO-ITK mellett a BÁCSVÍZ Zrt. és a Duna-Tisza közi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. (DTkH) villamosenergia-igényét is ki lehetne elégíteni ily módon. Utóbbi elektromos kukásautók beszerzését tervezi.


A termelési oldal jelentős részben napelemekre támaszkodna. Az MVM nagy kapacitású naperőmű telepítését tervezi egy, a BÁCSVÍZ-hez tartozó 26 hektáros területén, emellett a DTkH cégcsoporthoz tartozó Meritál Kft. is bekapcsolná Kecskemétre telepítendő napelemparkját az energiaközösségbe.


Dr. Orbán Csaba kitért arra is, hogy a napenergia mellett a zöldhulladék hasznosításában is látnak fantáziát: a DTkH által feldolgozott zöldhulladékból a BÁCSVÍZ biogázt tudna előállítani, majd a szomszédos Termostar telephelyén ezt gázturbinán villamos áram fejlesztésére használhatnák fel. Ha ez megvalósulna, az úttörő példája lenne a napjainkban gyakran emlegetett körforgásos gazdaságnak, hiszen a DTkH zöldhulladékát egy technológiai láncon át végül elektromos áram formájában visszatankolnák a cég hulladékot gyűjtő elektromos autóiba – magyarázta az osztályvezető.


A rendszer gazdaságossága jelentős részben azon múlik, hogy ki tudnak-e építeni egy külön hálózatot az energiaközösség termelő és fogyasztó tagjai között, és azt megfelelően tudják-e üzemeltetni. Amennyiben ugyanis a tagokat nem köti össze más, csak az áramhálózati kft. már kiépített vezetéke, akkor a rendszerhasználati díj olyan magas lehet, hogy nem éri meg az energiaközösség formájában való együttműködés – hangsúlyozta dr. Orbán Csaba.


Az együttműködési megállapodás megkötésének szándékát minden partner kifejezte, már csak az önkormányzat csatlakozására van szükség a városi közgyűlés jóváhagyásával. Ezt követően megkezdődhet a műszaki részletek kidolgozása a felek között. A stratégiai cél az lenne, hogy 2023. január 1-jével létrejöjjön a kecskeméti energiaközösség egy nonprofit gazdasági társaság formájában.


Forrás: hiros.hu

コメント


コメント機能がオフになっています。
bottom of page