Idén is csatlakozott a KIK-FOR Kft. az országos TeSzedd! akcióhoz, a Homokbánya Téglás utcája mellett az Arborétum mögötti területet takarították ki, összefogva másik három önkormányzati céggel. Ezúttal ugyanis a Kecskeméti Városfejlesztő Kft., az AIPA és a Kecskeméti Foglalkoztatási Kft. is részt vett a szemétszedésben.
Reggel 8-kor gyülekeztek a négy cég munkatársai a Homokbányán, ahol Nagy Gábor Tibor, a KIK-FOR Ingatlankezelő és Forgalmazó Kft. és a Kecskeméti Városfejlesztő Kft. ügyvezető igazgatója beszélt a több mint húsz fős csapatnak a program céljáról. Elmondta, a legfontosabb, hogy tisztább és egészségesebb legyen Kecskemét, ezen belül is a Homokbányán fejlődő „Zöld város” területe, ahol már negyedik alkalommal szerveztek szemétszedést.
Az előzetes felmérés azt mutatta, hogy évről évre kevesebb a hulladél, eredményesnek bizonyult a rendszeres gyűjtés és a szemléletformálás. Az eligazítás után gumikesztyűben, zsákokkal felszerelkezve kezdték el a munkát, a lelkes csapathoz csatlakozott Sipos László, a körzet önkormányzati képviselője is.
A Téglás utca kitakarítása után az Arborétum mögött található 16 hektáros friss telepítésű önkormányzati erdőt is megtisztították az oda hordott illegális hulladéktól. Ez azért is fontos, mert itt halad el a Kápolnák Útja, Kecskemét turista útvonala.
Bár kevesebb volt a szemét, a korábbi években, idén is megteltek a zsákok, az összegyűjtött háztartási hulladékot a DTkH szállítja majd el a kijelölt helyszínekről.
A résztvevő cégek egyébként nem csak kampányszerűen gyűjtik a szemetet. A Kecskeméti Foglalkoztatási Kft. egész évben dolgozik ezen a területen, a többi három társaság pedig rendszeresen tart hasonló akciókat. Egy hónapja például a Rávágy tér és Mátis Kálmán utca környékét szabadították meg a hulladéktól.
Forrás: hiros.hu
Opmerkingen