• PRESTEP

Minta lett a Kecskemét Kártya

​Hazánk több települése, köztük Kiskunfélegyháza is átvette a Kecskeméti Városkártya modellt. A megyeszékhelyen kialakított rendszer azért vált népszerűvé, mert valódi gazdasági összefogást volt képes kialakítani.


Minden negyedik embernek Kecskeméten ott lapul a zsebében a Kecskemét Kártya. A már több mint 6 éve működő rendszer országos szinten is jó példa lett, mind üzemeltetés, mind kihasználtság szempontjából. Többek között Kiskunfélegyháza is ezt vette át. A helyi városkártya forgalmazója szerint azért választották a megyeszékhelyen kialakított megoldást, mert a kecskeméti koncepció a helyi vállalkozásokat helyezi előtérbe. 

A Kecskemét Kártya sikeréhez jelentősen hozzájárult, az az országosan is egyedülálló tény, hogy már 33 helyi cég vásárolja meg azt dolgozóinak, ezzel is könnyítve az anyagi terheiken. Így 2017-ben már minden negyedik ember zsebében ott lapul a kedvezményekre jogosító plasztik lap.

 „Több mint 25000, tehát 25186 kártyabirtokossal rendelkezünk, 156 elfogadó hely van a rendszerben akik 5 és 30% között adnak kedvezményt az érvényes kártyával rendelkezőknek” – árulta el kérdésünkre Kovács Gyula, a Kecskeméti Városfejlesztő Kft. lakossági üzletágának csoportvezetője.

A városkártyák sikerességét nagyban befolyásolja, hogy teremtenek-e megfelelő intézményi hátteret , a programot támogatja-e az önkormányzat, és az adott település gazdasági szereplői megértik-e, hogy a közös cél érdekében mindenki számára hasznos a hasonló lehetőségekhez történő csatlakozás. Kecskeméten, országos szinten is élen járó az összefogás ezen a téren. 


Forrás: hiros.hu