top of page
PRESTEP

Folytatódik a TERMOSTAR Zöld Program

PRESTEP

755 facsemetét ültetett a hetényegyházi körforgalom mellett a TERMOSTAR Kft. segítőivel. A mai ültetésben részt vettek a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola diákjai, valamint a Zöld Küldetés Egyesület, a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. és a Kecskeméti Foglalkoztatási Nonprofit Kft. munkatársai is a TERMOSTAR csapatával együtt.


Borbolya, tölgy, szil, juhar és vadkörte csemeték is földbe kerültek ma az újonnan telepített erdőrészbe, a TERMOSTAR Kft. csapatának és segítőiknek köszönhetően. A szolgáltató ’Ültess fát! Tegyük zöldebbé Kecskemétet!’ lakossági fásítási akciójának újabb ütemében a Nyugati körút mellett ültettek új véderdőt.


A munkákban a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola diákjai, a Zöld Küldetés Egyesület, a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. és a Kecskeméti Foglalkoztatási Nonprofit Kft. munkatársai is segítettek.


Farkas Barta Kata, a Zöld Küldetés Egyesület elnöke, aki szakmai tudásával is igyekezett segíteni a munkát, elmondta: fontosnak tartották, hogy sokszínű erdőt telepítsenek, mivel ez segít abban, hogy a területen mindig megmaradhasson a zöld sáv.


Az ültetéssel kapcsolatban a TERMOSTAR Kft. hangsúlyozta: a mai akcióval is szeretnék megmutatni, hogy a hosszútávú megoldásokban hisznek – a kecskeméti távhőszolgáltatás fejlesztésében éppúgy, mint az ahhoz kapcsolódó zöld programban.


Forrás: hiros.hu

Comments


Commenting has been turned off.
PRESTEP
kecske_1szin.png

Jövő.

Menő.

Kecskemét

AIPA Nonprofit Közhasznú Kft.

6000 Kecskemét, Csányi János krt. 14. II/205

 

Telefon: +36 76 953 686

Email: aipakft@gmail.com

  • Facebook
bottom of page