top of page
PRESTEP

A város idei ajándéka: Hetényegyháza bekötése az M5 autópályába

Mostantól Hetényegyházáról is felhajthatunk az M5-ös autópályára


Elkészült Hetényegyháza bekötése az M5-ös autópályához. Emellett a Nyíri út és a Máriahegyen áthaladó út projektegyüttesével összekapcsolva tíz év fejlesztéseinek rendszere állt össze mintegy 3 milliárd forintból. Az elkészült útfejlesztések nemcsak a hetényieknek fontosak, hanem a Széchenyiváros és Hetényegyháza között elterülő részen minden lakónak, és a majdani betelepülőknek is.



A Hetényegyházi Közösségi Háznál gyülekeztek ma kora délután a városrész lakosai, az önkormányzat képviselői, hogy együtt tekintsék meg a térség elkészült útfejlesztéseit. A résztvevők szerencsések voltak, nemcsak a napsütéses idő miatt, hanem mert egy különjáratú autóbusz várta őket, hogy az elsők között élvezzék Hetényegyháza bekötését az M5 autópályába.

Az autóbuszos bejárás a Helikon utcától egészen a Nyíri út 58. szám alatti kovácsműhelyig, az egykori Máriahegyi Népiskoláig tartott. A helyszínen Szemereyné Pataki Klaudia, polgármester köszöntötte a megjelenteket. Mint elmondta, hatalmas nagy térséget nyitottak meg most a közösségnek. De nemcsak a hetényieknek, hanem a Széchenyiváros és Hetényegyháza között elterülő részen minden lakónak, és a majdani betelepülőknek is.


Ezzel az útfejlesztéssel gyakorlatilag nyitjuk az életet. Ha az út megérkezik, akkor az élet is elindul. Ezzel lehet számolni, de szerencsére Kecskeméten van hely, vannak lehetőségek a további építkezésre, a további fejlődésre is.

— mondta a polgármester.


Kecskemét életében egy teljesen új városrész születésének vagyunk itt most az alapkő-letévői, hiszen ha 10-15 év múlva majd el fogunk haladni ezen az úton, akkor láthatjuk majd a változást, ami az út mellett zajlik - tette hozzá a városvezető. Szemereyné Pataki Klaudia kiemelte, szisztematikusan, tudatosan, folyamatosan építették, fejlesztették a térség útjait. A polgármester emlékeztetett, hogy a Csalánosi úttal (Nyugati elkerülő) kezdődött az egész, majd Nyíri úti körforgalom megépítésével, majd az Arborétum útjának megerősítésével folytatódott a sor. A tavalyi karácsonyi ajándék pedig a Károly Róbert körút volt. Most a Máriahegyen áthaladó és a Hetényi bekötő út, valamint a megújult Helikon utca és környéke a város idei ajándéka a lakosságnak.


Az M5-ös autópálya vagy a 445-ös főút felől, a körforgalmi csomópont irányából érkezve már több kilométernyi új aszfaltos út látható. Az útszakasz egészen a Helikon utcáig viszi az autósokat, és ezzel fontos kapcsolatot teremt a hetényiek és a környező települések lakói számára a sztrádával és a várossal. A projektre az önkormányzat közel 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert egy TOP-os pályázaton.

A Hetényegyháza bekötése az M5 autópályába című projekt beruházásának keretében kb. 2,2 km hosszú szakaszon történt közútfejlesztés. Ez részben új útszakasz kiépítését, részben a meglévő aszfaltút 4 méterről 6 méterre történő szélesítését jelenti. A Helikon utca és a korábban burkolatlan önkormányzati földút csatlakozásánál egy új csomópont várja az autósokat. Emellett a Helikon utcától a temetőig több mint 500 méter hosszúságban önálló, 1,5 méter széles közös gyalog- és kerékpárutat alakítottak ki.


A ma délutáni rendezvényen a Széles köz és a 445. számú főút közötti szakasz felújítását és szélesítését is megünnepelték, mivel a két projektcsoport egymást kiegészítve teszi teljessé a fejlesztést.


Balogh Zoltán, Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Fejlesztéspolitikai Irodájának vezetője elmondta, reméli, hogy az elmúlt tíz év fejlesztéseinek a rendszere ezzel az úttal összeállt. Mivel sokáig nem volt mindenki számára egyértelmű , hogy az egyes lépcsőfokok hova vezetnek. Ennyi idő kell, ahhoz, hogy elkezdjünk valamin szakmailag dolgozni és lássuk az eredményét - tette hozzá.

Csak a Károly Róbert körút elkészülte után lehetett hozzá fogni, ahhoz a fejlesztéspolitikai projektegyütteshez, amely a Margaréta körforgalom Széles köz közötti 500 méteres szakasz, a Széles köz és a 445-ös út közötti 1,6 km-es szakasz, az elkerülő és Hetényegyháza közötti 2,2 km-es útszakasz és a Helikon utca 780 méterének építésével és szélesítésével, valamint a Helikon utca és a Tamási Áron utca közötti 480 méterével tudott elkészülni.


Mindezen fejlesztések 3 milliárd forintot tettek ki. De ez az útépítési projektegyüttes - kiegészítve a Károly Róbert körúttal - 16100 tonna CO2 csökkenést ért el. Ez főleg a menetidő csökkenésnek köszönhető, tehát a közútfejlesztéseknek környezetvédelmi szempontból is van értelme

— magyarázta az eredményeket Balogh Zoltán.


A projektzáró ünnepség és helyszíni bejárás után a résztvevőket szintén az új útvonalon szállította vissza a busz a Hetényegyházi Közösségi Házhoz, ahol ünnepváró délután várta a kicsiket játékokkal és arcfestéssel. A szülőket pedig meleg teával, forralt borral, zsíros kenyérrel és pogácsával vendégelték meg a szervezők.


Forrás: hiros.hu

Comments


Commenting has been turned off.
bottom of page